Az osztrák gazdákat is sokkolja az ukrán mezőgazdasági áruk tömege
2024. április 11. 16:25
Egyre több országban érezhető az ukrán mezőgazdasági termékek piacelhódító hatása.
Az Osztrák Mezőgazdasági Kamara elnöke, Josef Moosbrugger üdvözölte az EU-Bizottságnak a közelmúltban hozott döntését, amely az EU agrártermelőinek az érzékeny ukrán agrártermékek (tojás, baromfihús, cukor és gabona) beáramlásától való védelmére irányul – írja az lko.at.
Már a nyugati tagországokat is elérte az ukrán mezőgazdasági termékek piacelhódító hatása – Fotó: Shutterstock
Hozzáteszi, hogy ez a kiállás egyértelműen mutatja, hogy végre az EU vezetői is meggyőződtek arról, amiért eddig csak a keleti tagországok harcoltak (részben a COPA-COGECA támogatásával), miszerint a gyengébb minőségű és tisztaságú ukrán termékek tömeges és nem mindig legális úton történő beáramlása senki számára sem igazán hasznos. Miközben jelentős és igazságtalan versenyelőnyben részesíti az ukrán termelőket, más országokban a mezőgazdaságból élők tömegének megélhetését lehetetleníti el.
Kiemelte, hogy tavaly az olcsó ukrán termékek az Ukrajnával szomszédos országok termelőinek tömegeit szorították ki a saját piacaikról, akik ebből adódóan nem jutottak hozzá a termelés folytatásához égetően szükséges pénzeszközökhöz. Ez a piacelhódító hatás már a nyugati tagországokat is elérte, így azok közül többen követelik az egyoldalú haszonnal járó kereskedelem leállítását.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Súlyos bírság jár annak, aki megszegi a vízkorlátozást
2023. július 20. 12:51
Már több mint húsz településen vezettek be vízkorlátozást.
A teljes vízhiány elkerülése érdekében Érden, Diósdon, Tárnokon, Sóskúton, Törökbálinton és Pusztazámoron részleges locsolási tilalmat rendeltek el.
A hét végén változik a MÁV és a Volán menetrendje
2022. december 06. 16:15
A MÁV-Volán csoport jövőre 700 millió utasra számít.
Vasárnap, azaz december 11-én életbe lép a MÁV-Volán csoport új, 2022–2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje – derül ki a társaság honlapján olvasható közleményből. Az új menetrendet a társaság egy hónappal a váltás előtt közzétette, azonban időközben az újonnan alakult Építési és Közlekedési Minisztérium vette át az állami közösségi közlekedés, így a vállalatcsoport feletti tulajdonosi jogkörgyakorlást is.