Félmilliárd forintos fejlesztés indul a komáromi fürdőben
2024. január 26. 15:23
Egész évben elérhetővé válnak a komáromi Brigetio Gyógyfürdő szolgáltatásai annak a fejlesztésnek az eredményeként, amely félmilliárd forintos pályázati támogatás segítségével valósul meg.
Radics Török Tímea tájékoztatása szerint az uszodaépületben 100 négyzetméteres pihenőgalériát alakítanak ki, illetve a főtartók meghagyásával teljesen új tetőszerkezetet építenek fel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásának felhasználásával.
A meglévő medencék körül csaknem ezer négyzetméteren korszerű burkolatot fektetnek le, amely hozzájárul a fürdő látogatóbarát és vonzó kialakításához, korszerű megjelenéséhez.A tervek szerint mindkét beruházást befejezik a fürdőszezon kezdetére.
A Brigetio Gyógyfürdőt évente csaknem 200 ezer ember keresi fel, a holland, osztrák és német vendégek körében is kedvelt. A fürdő mellett hotel található, illetve egy kemping, ahol előre telepített lakókocsik várják az évente rendszeresen visszatérő vendégeket.
Az 1965-ben felfedezett, 59 fokos gyógyvíz az orvosi vizsgálatok szerint enyhíti a mozgásszervi panaszokat.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Összességében pozitív tapasztalatokkal zárult a strandbüfék ellenőrzése
2023. július 12. 14:01
Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések. A közel két hónapig tartó ellenőrzés-sorozat első két hetében zajlottak a strandbüfé-ellenőrzések, melyek során országosan 241 létesítményt vizsgáltak meg a szakemberek. Ezek nagy része a jogszabályoknak megfelelően üzemel, az ellenőrök ugyanakkor hiányosságokat is találtak, jellemzően a higiénia területén– összegezte a tapasztalatokat dr. Felkai Beáta Olga, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Fontos kerékpárútszakaszt adtak át Tatabányán
2023. november 22. 14:46
Tatabányán megépült az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így folyamatos kerékpáros összeköttetés jött létre Tatabánya, Tata, Dunaalmás, Környe és Oroszlány között - közölte a városháza.