Jótékonysági borárverést rendeznek a tarcali nagyharangért
2024. január 23. 15:43
A tarcali református templom nagyharangja már egy éve nem szól, mivel 2023. januárjában megrepedt. A helyi borászok úgy döntöttek, hogy jótékonysági eseményből teremtik elő a harang újra öntéséhez szükséges 25 millió forintot.
Február 3-án első alkalommal rendezik meg a Jótékonysági borárverést és farsangi bált a Andrássy Kúria és Spaban. Az árverési tételek között olyan bortörténeti ritkaságok is helyet kaptak, mint például egy 1975-ös tokaji hatputtonyos aszú.
Az árverési tételek között 1972-es ötputtonyos aszú is található - Fotó: Szabó Nikolett, Nikitaylorphoto
„A megnyugtató, kétszáz éve minden eseményről hírt adó harang öblös hangját már több mint egy éve kell nélkülöznünk. Úgy gondoljuk, a harangszó éppúgy hozzátartozik településünkhöz, mint az itt termő szőlő és bor, az ódon kőépületek és pincék, vagy az itt élő emberek.
Ezek mindegyikéért készek vagyunk egyesületen belül összefogva erőfeszítéseket tenni, hogy Tarcal régi fényét megőrizzük, élő és élhető településsé tegyük" – mondta el a jótékonysági eseményt összefogó és menedzselő Keresztesné Pataky Orsolya.
19. századi jelmezek, bortörténeti ritkaságok
A harang újraöntésének érdekében először rendezik meg a 2022-re újjászületett, tarcali Andrássy Kúria és Spa új rendezvénytermében
a Jótékonysági borárverést és farsangi bált február 3-án. A bál témája a 19. század, így, bár nem kötelező, de lehet 19. századi jelmezben érkezni az eseményre. A legötletesebb jelmez díjazásban részesül majd. A finom falatokat a 2023-ban Michelin-ajánlott Bobajka biztosítja, a menüsoron olyan hívogató ételek is találhatóak, mint például a préselt malacfül kimchivel. Természetesen a vegetáriánusokra, illetve az ételintoleranciával élőkre is gondolnak.
A vacsorát élőzene teszi majd különlegessé, a Budapest Bárból is ismert Ökrös Károly, illetve ifj. Kállai Kiss Ernő, nívódíjas prímás előadását élvezhetik a jelenlévők. Berényi-Jerebák Ancsi és Berecz Ági tarcali cukrászok közös munkájának gyümölcse, a helyi alapanyagokból komponált Tarcal tortája is ezen az estén debütál.
Az est fénypontját a borárverés jelenti, ahol kalapács alá kerülnek a helyi borászok tételei, köztük számos, a piacon már régóta nem kapható különlegességgel.A teljesség igénye nélkül a tarcali bor-, aszú- illetve pezsgő válogatás mellett lehet majd licitálni 1999-es aszúeszenciára, 1972-es vagy 1975-ös aszú borokra, de egyéb, a helyi borászok nevével elmaradhatatlanul összefonódó borcsomagok is gazdára találnak majd.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Modern turistaház történelmi helyszínen
2023. július 19. 13:06
Récényi út, vasfüggöny, Nyíres, Muck – ezek alapján már kaphatunk útbaigazítást Sopronban, de a navigációnk is tudja, hogy hol keressük a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. legújabb turistaházát.
A Lővér Uszodától öt kilométerrel délnyugatra, a Récényi út végén sorompó állja a gépkocsiforgalom útját; onnan száz méteren belül elérjük az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont bejáratát, a mellette vezető aszfaltúton pedig az egykori határőr-üdülőt ölelő Nyíres-erdőbe érünk.
A választások után dől el a Fertő tó turisztikai fejlesztésének jövője
2024. május 15. 17:18
Folyamatban van a Fertő tó partjának fejlesztése, a teljes beruházás megvalósítása előtt a következő három hónapban megteremtik azokat a feltételeket, amelyek révén a part egy része használható lesz a helyiek számára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Sopron TV-nek adott interjújában.