Tervezhető jövőképet biztosít a fiataloknak az agrárszakképzés
2024. április 22. 14:38
Ma az agrártechnikumok és szakképző iskolák kiszámítható életpályát kínálnak, XXI. századi körülmények között XXI. századi tudást biztosítanak. A fiatalok a szakmájuk mestereivé válhatnak, továbbtanulhatnak, majd így a munka világában is sikeresen megállhatják a helyüket - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton, Szombathelyen, a Savaria Floriadae és Savaria Parcum díjátadó ünnepségen.
A tárcavezető hangsúlyozta, a színvonalas tapasztalatszerzésen alapuló oktatás pedig akkor valósulhat meg, ha a diákok első kézből ismerik meg azokat a készségeket és mesterfogásokat, amelyek a sikeres szakmai munkához kellenek. Hozzátette, ehhez pedig szükségesek az olyan duális képzőhelyek, ahol a diákok a valódi gazdasági környezetben szélesíthetik elméleti és gyakorlati tudásukat. Ezt segíti az ágazati képzőközponti struktúra.
A legeredményesebb iskolának járó vándordíjat a Kisalföldi ASzC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium érdemelte ki, az elismerést Nagy Istvántól (balról) vehette át az intézmény nevében Soós Péter – forrás: Agrárminisztérium
A 2023-as évben négy agrárszakképzési centrum részvételével alakultak meg az agrárágazati képzőközpontok. Ezek olyan katalizátor szerepet tölthetnek be a következő időszakban, amelyek segítik a tudásátadást és végső soron a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok terjedését, a hatékonyabb termelést, a jobb minőségű termények előállítását, a versenyképes élelmiszeripar fejlődését – fejtette ki a miniszter.
Nagy István kiemelte: nagy örömet jelent, hogy egyre népszerűbb az agrárszakképzés, legyen szó akár a mezőgazdaság és erdészet, az élelmiszeripar vagy a környezetvédelem és vízügy területéről. Az agrárszakképzésben tanulók száma meghaladja a 20 ezer főt, ami azt jelenti, hogy a fiatalok vonzónak találják a modernizált mezőgazdaságot és látják benne a jövőt, a jövőjüket – hangsúlyozta a tárcavezető.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A támogatás lehívásához jól fog jönni ez az újítás
2023. április 19. 11:36
Új verzió érhető el a mobilGAZDA applikációra. Az alkalmazásban készített georeferált fényképek betölthetőek lesznek az egységes kérelem benyújtó felületén.
Az alkalmazás új verziója számos kényelmi változtatást, technikai és felületi módosítást tartalmaz; a felületen kisebb dizájnváltásra is sor került, olvasható a Magyar Államkincstár hírei között.
Átadták a termelői piacot a borsodi Bőcsön
2023. augusztus 02. 15:52
Átadták a 118 millió forintból kialakított termelői piacot szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bőcsön - írta az MTI.
Az eseményen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, egy település életén az új vagy felújított közösségi terek tudnak sokat változtatni, a termelői piacok pedig ilyen, fejlődést biztosító helyszínek.